Itt a hivatalos Ryanair-lista, hogy melyik budapesti járatokat törlik vagy csökkentik
A cég hamarosan tájékoztatja az érintett utasokat.
A cég hamarosan tájékoztatja az érintett utasokat.
Jelentősen megerősödött a turizmus a fővárosban, ezért nem csak éjjel-nappalivá teszik, hanem sűrítik is a járatot.
Palkovics László tárcája szerződött a kiváló német és orosz kapcsolatokkal bíró, Mr. Oroszországként is ismert Klaus Mangold üzletember cégével. Ám a szerződésben szereplő teljes összegre már nem számíthat.
A rangsort az alapján állították össze, hogy a július 1. és 10. között fogadott járatok hány százaléka késett.
Ferihegy sem tudja kivonni magát az európai reptereken a munkaerőhiány miatt kialakult helyzet alól – erről is beszélt a hvg.hu-nak Valentínyi Katalin. A Budapest Airport kommunikációs vezetőjét egy olyan eseményen kérdeztük, ahol a reptér környékén élők zajvédelmi programjának folytatásáról esett szó.
Jelenleg öt légitársaságnál vannak fennakadások.
Azt ígérik, feltárják az összes szóba jöhető érintett felelősségét.
Több járat is késve érkezett, és a földi kiszolgálók már hazamentek, mielőtt a gépek megérkeztek volna.
A fapados cégek lépésében az égvilágon semmi meglepő nincs, igazából az lett volna a furcsa, ha nem hárítják át az extraprofitadót a légitársaságok, amelyeket kifejezetten nehéz helyzetben ért a kormány különadója. A nagyobb hagyományos légitársaságok ugyanakkor egyelőre kivárnak, mérlegelik a lehetőségeiket.
Volt olyan, hogy egyik futópálya sem üzemelt.
A Kálvin téren a check-int is el lehet intézni, és a poggyászcímkét is ki lehet nyomtatni, és hasonló lehetőséget terveznek a Deák térre is.
Már a ferihegyi kifutópálya felé gurult egy Wizz Air gép, amikor kigyulladt egy utas telefonja. A gépet visszafordították.
December 24-én kellett volna elvinnie az egyiptomi légitársaságnak Budapestről Kairóba 108 embert, de meghibásodott a repülőgép, és csak egy nappal később tudták pótolni a járatot.
A kilenc éve lezárt terminál addig üzemel majd, amíg meg nem épül a legújabb, 3-as számú, amely legkorábban 2028-ban fogadhat utasokat.
Nyolc új járat indítását, a meglévők sűrítését és két Boeing 737 Max 8200 Budapestre telepítését jelentette be csütörtökön a Ryanair budapesti bázisuk megnyitásának 10. évfordulóján. Mindez összesen 800 millió dolláros befektetés lesz. A társaság szerint az ukrajnai helyzet nem érinti egyéb európai tevékenységüket.
107 négyzetméteres új váró nyitott meg a repülőtéren, a SkyCourt épületében.